Hiszünk
abban...
       
... hogy minden ügyfelünk elégedett lesz az általunk nyújtott szolgáltatással.
Ezután is meg fogunk mindent tenni annak érdekében, hogy aki már dolgozott velünk, vagy vásárolt tőlünk, csak jó emlékeket őrizzen a velünk való kapcsolatról.
 

Cégünk 2007 elején alakult, mint kisvállalkozás, gépjárművek, motorkerékpárok forgalmazására szakosodott cég.

Még ebben az évben kibővítettük vállalkozásunk tevékenységét az általunk forgalmazott járművek javítására, karbantartására.

A piaci helyzet, illetve az ügyfél centrikus működés következtében a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, 2008 elejére elkészült új javítóbázisunk, ahol a gépkocsijavítás teljes palettájával állunk ügyfeleink részére.

 
 
 
   
         
  Tevékenységeink közé bekerült a gépkocsi szerelés, szállítás, vizsgáztatás, külföldi gépjármű beszerzés.
A 2009-es évben a Magyarországon jelenlevő biztosítótársaságokkal megkötöttük a Javítói szerződéseket és modernizáltuk a javítóműhely felszereltségét. Így már képesek lettünk az új, modern gépkocsik javítását is elvégezni.
A csökkenő gépjármű eladások következtében 2010-ben tovább fejlesztettük a javítóműhely kapacitását az országban egyedülálló szerszámok (gépkocsijavító padok, fényező eszközök, diagnosztikai programok és felszerelések) beszerzésével. Ezekkel a beruházásokkal meg tudtuk tartani a piaci helyzetünket és dolgozóink fejlődő létszámát.

 
         
         
 

A 2011-es év a cég elmúlt időszakához képest stagnálást mutatott, de a megfelelő lépések után, 2012-ben újra előre léptünk, mely megfelelő lendületet adott vállalkozásunk további fejlődéséhez. Ehhez hozzájárult az ügyfeleink körében tudható számos cég, non profit, illetve egyházi szervezet és sok - reméljük elégedett - magánszemély.

Ez a fejlődési folyamat jellemezte a 2013-as évet is, hiszen az évértékelő adatok szerint további ügyfelekkel bővültünk, illetve most már sikeresnek mondható az előző évben előtérbe helyezett gépjármű kereskedési szakágunk.

 
       
 

A 2014-es év cégünknek nagyon fontos volt mivel megnyitottuk budapesti telephelyünket és szakosodtunk hybrid, illetve elektromos autók forgalmazására és javítására.
A budapesti autószalonunk nem csak értékesítéssel foglalkozik, hanem egy több beállásos szerviz is üzemel itt, igy ügyfeleinket nem csak Dunabogdányban tudjuk kiszolgálni.

További fejlesztéseink révén 2015-ben megnyitottuk pomázi karosszéria és fényező műhelyünket, hogy szorosabb kapcsolat legyen telephelyeink között és gyorsabban tudjunk szolgáltatni. Az év végen elindult alkatrész áruházunk ami gyári új, utángyártott és bontott alkatrészeket kinál több tipusú gépjárműhöz.
A 2016-os évben szeretnénk szolgáltatásainkat fejleszteni, mégpedig a korsszerű "fényezés nélküli horpadás javítás" területén.

 
                   
 
Vissza a főoldalra Levél küldése Facebook